Hi guys!
Meg is hoztam az első részt!
Ha elnyerte tetszésedet, komizz, iratkozz fel!
A nap lágy sugarai ébresztettek. Ébren voltam, de nem akartam kinyitni a szemem, vissza akartam zuhanni az álmomba. De sajnos az, hogy mit akarunk tenni és az, hogy mit kell tennünk, nem mindig ugyanaz. Erről minden reggel biztosít az én drága házi kedvencem, Sila. Egy érdes, nedves valami végigszántotta az arcomat akárcsak egy élő ébresztőóra. Gyorsan felültem, nem szerettem volna még több nyálat az arcomon tudni. Nevetve feltápászkodtam, megpaskoltam a kis tigris fejét, majd elindultam a fürdőszobámba, hogy gyorsan lezuhanyozzak. Mire végeztem, Sila az ágyamon feküdt és békésen szunyókált. Sokszor, mikor az emberek megtudják, hogy egy igazi tigris a háziállatom, kinevetnek vagy hitetlenkedve néznek rám. Silat 2 hónappal ezelőtt mentettem meg a haláltól, és megtartottam. Még kölyök, játékos, és szereti széttépni a cuccaimat. Fejcsóválva az asztalomhoz sétáltam és örömmel nyugtáztam, hogy ma van a suli utolsó napja. Felvettem egy farmer rövidnadrágot, hozzá a kedvenc bakancsomat. A felsők között nézelődtem, amikor megszólalt Alex Gaskarth hangja a telefonomból. Ránéznem sem kellett, már tudtam is. Rose.
- Szia! Tipp, hogy mit vegyek fel? - szólt bele.
- Szia! Pont ezt akartam kérdezni. - válaszoltam, mire egy gondterhelt sóhajt hallatott. Hallottam, hogy a ruhái között válogat és magában motyog. El kellett mosolyodnom, mert ismerem Roset. Képes órákig készülődni, percenként átöltözik, a haját fél óra alatt készíti el, és a sminkelési ideje jócskán túllépi a 15 percet. Tettem azt, amit legjobb barátnőm, mire megakadt a szemem egy egyszerű fehér, fekete feliratos pólón. Felkaptam magamra, majd tovább keresgéltem a szürke kockás ingem után. Öltözés után egy kis szempillaspirál és szájfény. Hál' istennek makulátlan arcbőrt örököltem, így alapozóra és egyéb nyalánkságokra nem volt szükségem soha. Felkaptam a táskám, kezembe vettem a telefonom, előkotortam a fülesemet és elindítottam egy All Time Low számot. Így indultam el a Black házhoz. Nem laknak messze, csupán két hosszabb utca választ el Roséktól. Épp átmentem a zebrán és viaskodtam az erős késztetéssel, hogy elkezdjek énekelni, amikor egy autó tőlem pár centire fékezett, engem majdnem elsodorva. Kirántottam a fülesem a fülemből, ránéztem az autóra, és a benne ülő srácok halálsápadtak voltak. Erősen rácsaptam a motorházra.
- Ember, nem tudsz figyelni? Pirosod volt! - kiabáltam oda a sofőrnek. Nem tehetek róla, kicsit heves természetű vagyok. Láttam rajtuk, hogy nem szándékos volt és ők jobban megijedtek, mint én. Megforgattam a szemeimet és haladtam tovább. Pár perc alatt megérkeztem a célomhoz és kopogás nélkül besétáltam a házba.
- Jó reggelt mindenkinek! - kiabáltam bele a hatalmas és üres térbe. Mivel választ nem kaptam, egy vállrándítással megindultam felfelé barátnőm szobájába. A látvány, ami fogadott nevetésre késztetett. Rose egy szál törölközőben feszített a szekrénye előtt, körülötte a ruhái szanaszét dobálva, arcán a teljes kétségbeesés. Rám nézett és gyorsan megölelt.
- Istenem! Segíts kérlek! - nyávogta eszméletlen vékony hangon. Még mindig nevetve felkaptam a földről egy bordó, magas derekú miniszoknyát és a vállfáról leaggattam a fehér haspólóját. Hálásan pillantott rám majd bevonult a fürdőszobájába.
- Eve! Légyszi varázsold elő a fekete magassarkúmat! - kiabált ki a csukott ajtó mögül. Elkezdtem keresgélni először az ágya alatt. Nos, igen. Rose szeret kihívóan öltözködni. Szoknyán kívül nem nagyon hord mást, imádja a magassarkú cipőket, szereti mutogatni a hasát, vagy a melleit. És iszonyú kupit tud csinálni.
- Rose! Az a sajtos szendvics mióta aszalódik az asztalodon? - kérdeztem tőle enyhe undorral a hangomban. Persze, én sem szeretem a túlzott rendet, de ez már túlzás.
- Öhm... talán egy hete? - válaszolt nevetve. Fejcsóválva kutattam tovább a cipő után, és az ablakpárkányban meg is találtam a jobb párját. Diadalittas mosollyal tettem le az ajtó elé és már négykézláb mászva kerestem a balt. Az asztal alá is benyúltam, de sajnos nem a cipőt érintettem meg ujjaimmal, hanem valami ragacsos, meleg trutyit. Felsikítottam és a szoba túloldalára menekültem. Ebben a pillanatban kivágódott a fürdő ajtaja és Rose állt ott teljes harci díszben. Kivéve, hogy a jobb lábáról hiányzott a cipője. A balon ott volt. Dühösen néztem rá, majd bemutattam neki.
- Ember, nem tudsz figyelni? Pirosod volt! - kiabáltam oda a sofőrnek. Nem tehetek róla, kicsit heves természetű vagyok. Láttam rajtuk, hogy nem szándékos volt és ők jobban megijedtek, mint én. Megforgattam a szemeimet és haladtam tovább. Pár perc alatt megérkeztem a célomhoz és kopogás nélkül besétáltam a házba.
- Jó reggelt mindenkinek! - kiabáltam bele a hatalmas és üres térbe. Mivel választ nem kaptam, egy vállrándítással megindultam felfelé barátnőm szobájába. A látvány, ami fogadott nevetésre késztetett. Rose egy szál törölközőben feszített a szekrénye előtt, körülötte a ruhái szanaszét dobálva, arcán a teljes kétségbeesés. Rám nézett és gyorsan megölelt.
- Istenem! Segíts kérlek! - nyávogta eszméletlen vékony hangon. Még mindig nevetve felkaptam a földről egy bordó, magas derekú miniszoknyát és a vállfáról leaggattam a fehér haspólóját. Hálásan pillantott rám majd bevonult a fürdőszobájába.
- Eve! Légyszi varázsold elő a fekete magassarkúmat! - kiabált ki a csukott ajtó mögül. Elkezdtem keresgélni először az ágya alatt. Nos, igen. Rose szeret kihívóan öltözködni. Szoknyán kívül nem nagyon hord mást, imádja a magassarkú cipőket, szereti mutogatni a hasát, vagy a melleit. És iszonyú kupit tud csinálni.
- Rose! Az a sajtos szendvics mióta aszalódik az asztalodon? - kérdeztem tőle enyhe undorral a hangomban. Persze, én sem szeretem a túlzott rendet, de ez már túlzás.
- Öhm... talán egy hete? - válaszolt nevetve. Fejcsóválva kutattam tovább a cipő után, és az ablakpárkányban meg is találtam a jobb párját. Diadalittas mosollyal tettem le az ajtó elé és már négykézláb mászva kerestem a balt. Az asztal alá is benyúltam, de sajnos nem a cipőt érintettem meg ujjaimmal, hanem valami ragacsos, meleg trutyit. Felsikítottam és a szoba túloldalára menekültem. Ebben a pillanatban kivágódott a fürdő ajtaja és Rose állt ott teljes harci díszben. Kivéve, hogy a jobb lábáról hiányzott a cipője. A balon ott volt. Dühösen néztem rá, majd bemutattam neki.
- Figyi! Mi lenne, ha most, az idei év utolsó napján nem játszanád a jégkirálynőt? Ha közeledik feléd egy pasi, egy igazán jó pasi, akkor mosolyogj rá, és legyél kedves. Ha elhív randizni, akkor mondj rá igent. Ha majd a randi után fel akar vinni magához, akkor te menj fel vele! - mosolygott rám a szőke fejével.
- Nem vagyok jégkirálynő, csak válogatós. - mosolyogtam vissza. Ez persze nem volt teljesen igaz. Eddig ha egy fiú elhívott randira, elküldtem jó messzire. Nem szeretem, ha megkörnyékeznek. Egyszer bedőltem, többször nem fogok. Az összes célja az, hogy megfektethessen lehetőleg rövid időn belül. Köszönöm szépen, nem kérek belőle. Ezek után már nem csevegtünk, siettünk a suliba. Utálom, mindig is utáltam, de most, hogy átléptem a küszöböt valami furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mint a várakozás vagy az izgalom.
Első óra matek volt, amin majdnem bealudtam. A tanárunk az utolsó pillanatot is kihasználja arra, hogy a fejünkbe tuszkolja az unalmas tananyagot. Az utolsó percekben vágyakozva bámultam a fali órát.
- Miss Mirrors! Meg tudná oldani ezt az egyenletet? - kérdezte tőlem Mr. Jackson, a kopaszodó, pocakos és kegyetlen matektanár. Lassan leemeltem tekintetem az óráról ami eszméletlen lassúsággal pörgött. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, nem hogy az egyenletet megoldani!
- Nem éppen. - válaszoltam egy vállrándítás kíséretében. A válaszom nem lehetett a legmegfelelőbb, mert Mr Jackson feje egyre inkább hasonlított egy paradicsomhoz. Már épp belekezdett volna a szokásos monológjába arról, hogy milyen sötét vagyok a remek, sőt csodás matematikához, amikor kicsöngettek. Mondanom sem kell, én voltam az első, aki elhagyta a termet. Megkönnyebbülten dőltem a szekrényem ajtajához, de nyugodtságom hamar elszállt. Hirtelen magába szippantott az ismerős érzés. Olyan volt, mintha valaki figyelne.
